Az egész úgy kezdődött, hát minek is szépíteni, égtem mint a Reichstag. Megesik az ilyesmi. Kedves barátok voltak nálam épp látogatóba, és jó turistákhoz méltóan körülnéztünk a német parlament épületében, különös tekintettel a teljes panorámát nyújtó kupolára. Valamelyik kis barátocskám amúgy, félvárról odavetette, hogy "Ég, mint a Reichstag", mire arcomra kiült az őszinte csodálkozás, ledöbbenés és a gyermeki felismerés valamiféle egyvelege. Természetesen nem haboztam a hihetetlen felfedezést a többiekkel megosztani, a társaság legnagyobb derültségére. Láthatóan rajtam kivűl mindenki tisztában volt a szólás eredetével, és mentegetőzésemet - már tudni illik, hogy én hosszú évtizedekig teljes homályban éltem a "rejsztág" mibenléte felől, és sokkal inkább egy gyúlékony növénynek, mintsem egy parlamentnek gondoltam volna - csak mégnagyobb derültség fogadta. Hát mindig tanul az ember - még ha ez alkalommal fárasztóan sok viccelődésbe került is a tanulság.
Kicsit kevésbé drasztikus körülmények között derült fény egy másik érdekes német jövevény szavunkra, a vigécekre. (Fiatalabb, ill. történelmi regényeket kevésbé kultiváló kollégák számára: vigéc annyit tesz, mint házaló, utazó ügynök.) Ezek a többnyire német nyelvű kereskedők annak idején keresztül kasul járták az országot, mindenhova bekopogtatva portékájukkal, és harsány "Wie geht's?" köszöntéssel. Ez németül annyit tesz: "Hogy van? Hogy mennek a dolgok?" - szerintem egész zseniális, ahogy beépült a nyelvünkbe. (S természetesen hasonló fizikai reakciókat váltott ki, mint a Reichstag, csak itt már valamivel óvatosabb voltam a további fejtegetéseket illetően.)
Harmadik és egyben kedvenc német szavam a "Kunst", mint művészet. S különösen büszke vagyok rá, mert ezt a hihetetlen horderejű felfedezést teljesen egyedül tettem meg. Jelesen, hogy az "ez nem kunszt" kifejezés innen származik, és nem mást jelent, mint hogy "ez nem művészet", "ezt bárki megtudja csinálni". Egy nyelvész veszett el bennem, semmi kétség.
