Csak sejtésem van, hogy mit hozna egy véletlenszerű utcai felmérés, ha a fent nevezett fogalmak után érdeklődnénk...de hogy egészen mást Berlinbe és Budapesten az biztos. És nem csak Tóth Mari miatt.

Azt gondolom, hogy a "gentrifikáció" Magyarországon még mindig inkább a múlt század eleji elszegényedett nemességet, és a hozzájuk kapcsolódó irodalmi remekeket juttatja az ember eszébe, holmi városfejlesztési szakkifejezés helyett. Aktualitás ide vagy oda.

Nem is találtam igazán jó hivatalos, vagy szakszerű meghatározásra (bár azt is meg kell valljam, hogy kicsit korlátozott kutatást folytattam). Cserébe itt egy igazán jó, nem hivatalos: 

"A magasabb minőségű városi létformát elősegítő fizikai beavatkozásokat a külföldi szakirodalom "gentrifikáció-nak nevezi, mely ma egy állandó kísérőjévé vált a városi megújulásnak, és a kapitalista urbanizáció neoliberális változatát jelképezi. A leszanált házak és az újfajta ipari hasznosítások nemcsak a város átalakulását hozták, hanem mindenek előtt az emelkedő lakhatási költségeket, az ökonómiailag hátrányt szenvedők kiszorítását és új szociális struktúrák érvényesülsét is az érintett negyedekben. Ezek az ingatlangazdasági felértékelési stratégiák világszerte váltanak ki tiltakozást és ellenállást a korábbi lakóktól."
(idézet Andrej Holm, Wir bleiben Alle! című könyvének fülszövegéből)

(...a "kapitalista urbanizáció neoliberális változatát" - ez különösen tetszett...)

De térjünk rá a másik kérdéses fogalomra - szegény Tóth Marit továbbra is hanyagolva.

Mi az az Airbnb? és főként hogyan kapcsolódik a témához? (mert ez ugye a Mari esetében legalább már nem kérdés)

Az "Airbnb"-t merészkedtem hátrahagyni, mert tarok tőle, hogy ez inkább tartozik a közszájon forgó kifejezések közé. Főleg az ingatlan(okk)al rendelkező, vagy utazgatni szerető közönség táborában. A honlap (és a mögötte álló, azóta feltehetően piszok sikeres ötletgazda) ugyanis megvalósította a jól bevált CouchSurfing üzleti változatát: magán személyek adják ki, magán lakásaikat, jó pénzért, magán - de esetenként akár már céges - látogatóknak, utazóknak, turistáknak. 

Tiszta win-win helyzet. Fölösleges ingatlanból, kis idő és energia ráfordítással kellemes kiegészítő jövedelem. Fellendülő turizmus. Hideg szállodai szobák helyett, barátságos, megfizethető magán lakások. És egy újabb amerikai álom - már ami a három alapító úriemert illeti.

De akkor ki és miért tiltakozik a hasonló vállalkozások ellen világszerte? Talán, akinek egy lakása sincs, nemhogy fölösleges, és egyre kevesebb esélye, hogy egyet is bérelhessen? Vagy akinek az albérleti díját a külföldiek gazdasági lehetőségei szabják meg? Talán örülni kéne, hogy otthon még nem olyan elterjedt fogalom a gentrifikáció. (Bár kérdéses, hogy ez magát a tendenica hiányát vagy gyengeségét bizonyítja inkább, vagy a tudatosság, tisztánlátás ill. szabad gondolkodás korlátaira vall.)

Persze a gentrifikáció ennél jóval összetettebb téma, és pont olyan kevéssé fekete vagy fehér, mint a világ úgy általában. A már több nagyvárosban, többek között berlinben is létező szabályozás (Zweckentfremdungsgesetz - hogy a szép német kifejezéssel éljek) mögött - ami a lakások egyéb célokra való használatát hivatott korlátozni - pl. sokan a hotel-lobby-t sejtik. Valószínüleg abban is van valami. De azért jó példa ez a tulajdon és a tőkésedés dinamikájára - de hát épp miért ez ne lenne az?!

És akkor még egy idézet és ajánlott irodalom a végére, csak hogy ne nekem kelljen állást foglalnom vagy véleményt nyilvánítanom...isten őrizzen az ilyesmitől...

"A „városi felkelések” témája újra aktuális lett, hiszen vannak városi felkelések. Saint-Denistől Isztambulig, Rio de Janeirótól Hackney-ig tömegek teszik igen explicitté, hogy városaink „áldozatul estek”. Árucikké váltak, melyek egyetlen céljává az érték termelése vált: remek befektetések, a tőkevonzóképességük kitűnő – csak éppen nem lehet bennünk élni. Gentrifikáció, megtisztított kerületek, élhetetlen külvárosok, szegregáció, a turizmus és a hivalkodó fogyasztás szolgálatába állított belvárosok: városaink felzabálják önmagunkat, a szemünk láttára esnek darabokra.
Manapság minden város egy Haussmann utáni Párizs: város polgárai nélkül és polgárok városuk nélkül. Minden ilyen városi lázadás célja a „város visszafoglalása a város által”. Aligha kétséges: a Kommün előtt még szép napok állnak."
(„Polgártársak, képzeljétek el, hogy a magatok urai vagytok!” – Párizs, szabad város, 1871)