Első berlini látogatásom alkalmával szaladtam bele, egy ún. "FREE alternative guided tour"-ba. Közgazdász neveltetésemnek annyi haszna volt, hogy elhiggyem "nincs ingyen ebéd". De osztrák szobatársaim - valószínűleg kevesebb gazdaságelméleti fontolgatással, és hasonlóan alacsony költségvetéssel - rövid úton elhatározták magukat, úgyhogy velük tartottam.
Első meglepetés: az idegenvezető srácok nem tőzsgyökeres berlini punkok voltak, hanem ausztrál életművészek. Mostani fejjel visszanézve persze hihető, hogy többet tudtak a város érdekességeiről, mint a legtöbb honpolgár. Akkor jobban elkeserített az érthetetlen angol, igen erős ausztrál akcentussal, semhogy ennek igazán örülni tudjak.
Második örömhír: az hogy FREE, természetesen nem jelenti azt, hogy mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül van. Ez azt jelenti, hogy "spendé-ért" cserébe, vagyis becsületkasszás. Ebben az esetben még csak nem is kényszerűen pénzbeli a kassza. Volt aki ebédet, cigit, közlekedési jegyet miegyebet adott a srácoknak.
Nekem az egész túra alatt szorongó érzést okozott a gondolat, hogy valahogy viszonoznom kell az igénybe vett szolgáltatásokat. Adnom kéne, (mégis mit?? az ebédre már épp lecsapott valaki más..), vagy fizetnem (nade mennyit??), és én különben is azért vagyok itt, mert ez ingyé van, nem? de, csak...
Na igen, ilyen volt az első élmény. Aztán mikor kiköltöztem hosszabb távra, rá kellett döbbennem, hogy a becsületkasszák népszerűsége alternatív körökben különösen, de gyakorlatilag minden társadalmi osztályban és a legkülönfélébb eseményeken igen nagy népszerűségnek örvend.
Becsület kassza a koncerten, a VoKü-n, a házibuli bárjában, a filmvetítésen, a csináld magad műhelyben, az iskolai bolhapiacon, és tudomisén még hol. Örök fejtörést okozva ezzel a szegény gyakorlatlan áldozatoknak. Mennyit adjak? Ez most szabad ár, végre fizethetek kevesebbet? Vagy szociális projekt? Elvárják, hogy adjak többet? Általában minden egyszerre. Időbe telt, mire tisztába jöttem, legalább úgy nagyjából.
A sör ára az ugye hamar meglett. Abból már ki lehetett indulni. A koordináta rendszer két tengelye a hely/szervezet/program milyensége és az adakozó lehetőségei. Minimum megfizetem ugye a bolti árat (különben rettentő csúnyán tudnak nézni az emberre, vagy legalább megfelelően szakadtan kell kinézni, amivel Berlinben nehéz felvenni a versenyt), általában inkább egy bár ajánlatához közeli összeget (persze ez helytől függő) és ha nagyon támogathatnékom van, ráteszem a borravalót is. Másrészről mérlegelem aktuális lehetőségeim, és ha épp nincs munkám, az még nem feltétlen tart vissza egy koncerttől vagy filmtől (a sörről már nem is beszélve), tudom, hogy elég ha most kevesebbet hagyok ott, legközelebb majd fussa többre is.
Mi is sok ilyen becsületkasszás programot szervezünk. Nem mondom, hogy nagy gazdasági előnyre lehet vele szert tenni. Lehet nem tudok még elég csúnyán nézni. Vagy nincs képem megfelelő határozottsággal felhívni a tisztes közönség figyelmét az adakozás fontosságára. Vagy nem elég jók az ajánlataink - esetleg túl jók, és a résztvevők nem gondolják, hogy támogatásra szorulnánk. Vagy, és én ebben hiszek a leginkább, mindenki épp munkanélküli, vagy legalábbis kellően lecsúszva érzi magát. Gondolja, hogy a többieknek több van, majd ők biztos adnak, vagy neki lesz egyszer több, és akkor majd bepótolja a lemaradást.
Erről egy berlini graffiti jut eszembe, passzolna egy spende-box-ra: "Ne azt kérdezd, hogy miért éppen te; kérdezd azt, hogy miért épp valaki más!"
