Évek hosszú sora óta - ha jól sejtem többed magammal - esküdt ellensége vagyok a BKV-nak. Ez valószínűleg a racionális gondolkodás egyenes következménye. Amíg diák az ember, rendszeres használó, bérlettel jár és stb., úgy ahogy rendben is van a dolog és maximum a járatsűrűség (helyesebben mondva ritkaság), az agyon tömött buszok és hasonlók késztetnek elgondolkodásra.

De mihelyst megszűnnek ezek a keretfeltételek és - teszem azt egy jól megszokott kétkerekű életmód mellett - alkalmi felhasználóként próbálkozik az ember, minden egyes jegyvétel, még inkább lyukasztás, hátborzongató fizikai fájdalommal jár. Mert az, hogy csak sokszori átszállással lehet eljutni A-ból B-be, még hagyján hogy kényelmetlen, de egyenes arányban növeli a felhasználandó, nem épp olcsó jegyek számát. Így aztán viszonylag természetes, hogy az ember a kikerülhetetlen metrón kivül, egyebütt igyekszik nullára redukálni a költségeket, s inkább felvállal pár esetenkénti összetűzést a kontroll szervekkel.

Ehhez képest Berlinben valamiért olyan érzése van az embernek, hogy a közlekedési vállalat szereti az elégedett utasokat, és igyekszik mindenféle konstrukcióval a kedvükbe járni. A mezei vonaljegy pl. 2 órán át érvényes mindenféle közlekedési eszközre (igaz kb a hazai ár duplájáért, de itteni árviszonylatban hasonló értéken). 3 vonaljegy áráért már kapható a napi jegy, amire otthon 5 jegy után érdemes beruházni. A szakaszjegy itt nem csak metróra érvényes, 5 és nem 3 megállóig jó és majdnem feleannyiba fáj, mint a vonaljegy. És még persze sorolhatnám.

De azért nehogy azt higgyük, hogy kis hazánk nem követi a nyugati példát. Február 1-től bevezetésre került az egyórás menetjegy. Igaz, hogy csak metróra, igaz hogy útmegszakítás nélkül és - a várakozásokkal ellentétben - természetesen csak egy útirányba, de bevezették. Sőt mi több, az illetékesek azt sem tartják teljesen kizártnak, hogy idővel egyéb közlekedési eszközökön is lehetővé válik a használata, csak ahhoz még le kell cserélni pár lyukasztó készüléket. Úgy pár évtized - ahogy az már lenni szokott.

Ami viszont addigra egész biztosan kialakul, az a jegyek másod-piaca lesz. Legalábbis Berlinben ez utóbbi hihetetlen mód prosperál. Főbb csomópontoknál szakosodott munkanélküliek, homelessek gyűjtik be és adják tovább a még érvényes jegyeket. Én a részemről ritkán futok bele megfelelő ajánlatba, de szeretem ezt a pezsgő földalatti cserekereskedelmet. Jó érzéssel passzolom le a csak félig kihasznált jegyemet, és elégedettség tölt el, hogy perifériára szorult embertársaim újból részei a rendszernek, sőt mi több növelik is a hatékonyságát. Még akkor is, ha ezt a BKV szóvivői valószínüleg másként értékelnék.