Szoktam olyat, hogy gondolkodom, hogyan lehetne szebbé tenni a világot. Kimeríthetetlen téma, van mit csinálni. Egyik vesszőparipám, hogy nekünk fejlett nyugati társadalmaknak kell minél előbb és radikálisan váltanunk, merthogy aztán többé-kevésbé minket követnek a fejlődő országok is. Szóval hajrá "best practice", mutassuk meg, ne csak beszéljünk...
Namármost itt lenne egy jó lehetőség, Berlinben egész szorosan él együtt az egyik legelőrehaladottabb szociális rendszerrel megáldott társadalom, a német, és az európa és ázsia határán evickélő, jólét szempontjából kevésbé fejlettnek mondható, török. (Egyébiránt - Törökországot leszámítva - Berlinben él a legnagyobb török népesség Európában. Bár hosszasan tartotta magát a nézet, hogy Berlin a harmadik legnagyobb török népességű város Isztambul és Ankara után, ez legfeljebb egész Németországra igaz, ami azért kicsit erőltetett. Mindenesetre vannak errefelé páran..)
Na mármost míg a rendes német polgárok jó része kerékpárral járja a várost (jelenleg több mint 11% a naponta biciklit használók népes tábora, amit 2025-re 16% fölé becsülnek - nemzeti kerékpáros közlekedési terv) addig törököt biciklin igencsak elvétve lát az ember. Annál több az autójában keleti ritmusokat üvöltető, a szomszédságban fel-alá furikázó fiatal - felénk sem teljesen ismeretlen jelenség. Lehet ők nem hallottak a jól csengő prognózisról. Vagy a szakemberek bíznak benne, hogy a különféle kampányok és programok majd megteszik a hatásukat.
Ezekben mondjuk nincs is hiány. Évek óta fut a már nálunk sem ismeretlen Kerékpározz a munkába (Mit dem Rad zur Arbeit) projekt. Indulás alatt a "Kopf an: Motor aus" (Fejet be: motort ki) elnevezésű kampány a motorizálatlan közlekedés népszerűsítéséért. A Volkshochshule-nál (szószerint népfőiskola, praktikusan: államilag támogatott tanfolyamokat kínáló szervezet) tanítanak, vagy újra tanítanak felnőtteket biciklizni. Működik Bike Kitchen (igen igen, mint nálunk is, a Tűzraktérben), ahol az ember saját maga szerelheti kerékpárját, támogató felügyelet mellett. És már olyan program is létezik, ahol begyűjtött bicikliket újítanak fel és adnak kölcsön, vagy örökbe rászoruló érdeklődőknek. Szóval ötletekben, próbálkozásokban nincs hiány.
Kíváncsi vagyok elég lesz e ennyi példamutatás, támogatás, figyelemfelkeltő kampányolás szembeszállni az autóreklámokkal, vagy ki kell várni azt a 20-30, kitudja hány évet, mire az egyéb nemzetek fiai is megcsömörlenek a jóléttől és más utakon kezdenek boldogságkeresésbe.
